Satinfo

Média, tévézés, rádiózás

Az NMHH rádiós döntései

2017. szeptember 11. 18:06 - Satinfo

Végleges az országos kereskedelmi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség pályázati felhívása.

nmhh_nagy_uj.png

A Médiatanács véglegesítette az országos kereskedelmi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség pályázatát, amelynek célja, hogy megmaradjon az országos duális médiarendszer, és a közszolgálati rádióadók mellett az eljárás végén újra működhessen országos kereskedelmi rádió Magyarországon. Az eddigi lefedettség Fehérgyarmat, Gerecse, Szentes és Vasvár telephelyekkel egészül ki, így a lakossági ellátás 69,3 százalékos elérésre emelkedik. A pályázati felhívást pénteken tette közzé a hatóság hirdetményi úton és az NMHH honlapján, ahol megtalálhatók a pályázati eljárással kapcsolatos részletes információk is. Az érdeklődők pályázati ajánlatukat november 7-én, 9 óra 30 perc és 14 óra 30 perc között nyújthatják be személyesen az NMHH budapesti, Ostrom utcai épületében.

A tanács újabb ideiglenes hatósági szerződést kötött a Békéscsaba 88,9 MHz frekvencián sugárzó Interax Kft.-vel hatvannapos időtartamra, mert a hasznosításra kiírt pályázati eljárást bíróságon támadta meg a Kft., és a peres eljárás lezárásig új nyertessel nem köt szerződést a hatóság. Ez alapján a békéscsabai rádiónak november 12-ig tart az újabb ideiglenes médiaszolgáltatási jogosultsága.

A Keszthely 99,4 MHz helyi kereskedelmi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására kiírt pályázati ajánlatok alaki vizsgálata után a tanács nyilvántartásba vette az LB Rádió Kft.-t.

Doga

Forrás: www.nmhh.hu

Szólj hozzá!
Címkék: NMHH FM

Az ARD megkezdte üzemszerű TPEG-szolgáltatását

2017. szeptember 06. 11:20 - Satinfo

A német közszolgálati rádiók a DAB+ rendszeren sugározzák közlekedési információikat a navigációs készülékek számára.

tpeg.jpg

A német közszolgálati rádiókat tömörítő ARD megkezdte üzemszerű TPEG-szolgáltatását. A rendszert az idei IFA-rendezvényen mutatták be Berlinben. A „TPEG” (Transport Protocol Experts Group) átviteli rendszer a földfelszíni digitális rádiós műsorsugárzás, a DAB+ adóhálózatát használja, és szemben a ma (Németországban és Nyugat-Európában) elterjedt Traffic Message Channel (TMC) szolgáltatással, amely az analóg FM-adók kiegészítő információs csomagja, a digitális TPEG hatékonyabban használható és több adatmennyiség átvitelére alkalmas.

A TPEG-szolgáltatással gyorsabban jutnak el a közlekedési információk a navigációs rendszerekhez, amelyek az eddiginél pontosabban és részletesebben tudják megjeleníteni képernyőiken az adott térség közlekedési helyzetét. Az új szolgáltatás rendkívül pontos területi és időbeli információkat nyújt, akár egyes utcákra vonatkozóan megjelenítve egy-egy forgalmi torlódás elejét és végét. Ezenkívül a tervezett útvonal teljes közlekedési és utazási híreit, időjárási adatait, vagy az útba eső parkolóházak szabad helyeit is le lehet olvasni a kijelzőről.

Az ARD digitális szolgáltatása nem kerül pénzbe – nincs szükség sem mobil internethálózatra, sem egyéb előfizetésre használatához. A levegőből érkező, szabadon fogható digitális rádiójelek vétele ugyanúgy ingyenes, mint a hagyományos rádióadások hallgatása.

A német ARD és a svájci SRG máris szinkronizálta a németországi és svájci TPEG-szolgáltatásait, amivel jelentősen hozzájárultak a TPEG világszabvánnyá válásához.

A piacon jelenleg kapható navigációs készülékek zöme egyelőre még nem alkalmas a digitális TPEG-rendszer fogadására, de az ARD üzemszerű digitális szolgáltatásának beindítása után a gyártók hamar fel tudják készíteni eszközeiket az új szabványra. Egyes márkák, például a Garmini szoftverfrissítéssel is alkalmassá tudják tenni készülékeit a TPEG-re.

Doga

Forrás: www.infosat.de

Szólj hozzá!
Címkék: ARD TMC DAB+ TPEG

Európában jövő márciustól lesz kapható az első 8K televízió

2017. szeptember 05. 15:39 - Satinfo

A Sharp Berlinben bemutatta az első 8K felbontású tévéjét és monitorát.

sharp_8k_tv.jpg

A gyártó első 8K televíziója 70 hüvelykes, 45 kilogramm súlyú, LED-háttérvilágítással rendelkezik és a fogyasztása akár 470 watt is lehet. A készülék felbontása 7680 x 4320 képpont és a videojelek négy HDMI-kapcsolaton keresztül érkeznek, a támogatott szabványok között van a HDR10 és a Dolby Vision-HDR. A ZHD és a Full HD tartalmakat a rendszer átkonvertálja. A kiegészítők között van egy 35 wattos soundbar.

Az első modell értékesítése Kínában kezdődhet el, majd 2018 elejéig a többi ázsiai országban is bevezetik azt, jövő márciustól pedig Európában is kaphatók lesz. A termék bevezető ára egyelőre nem ismert. A japán sajtóban 60 000 jüan merült fel, ami 7700 eurónak felel meg. További részletek érhetők el a gyártó oldalán.

A 8K tévé mellett egyébként a Sharp bemutatott egy 27 hüvelykes 8K-HDR kijelzőt is. A társaság képviselői elmondták, hogy e monitoroknak még nincs piacuk, aminek oka elsősorban az, hogy jelenleg nincsenek megfelelő teljesítményű PC-k. Azokra még évekig kell várni, ráadásul ezek a kijelzők nagyon drágák. Érdekesség, hogy a Sharp az első, prototípusnak szánt, működő 8K televíziójátt már 2013 januárjában bemutatta.

Doga

Forrás: www.sg.hu

Szólj hozzá!
Címkék: Sharp 8K

SES: változások a SES-12 és a SES-14 műholdak pályára állításában

2017. szeptember 04. 19:19 - Satinfo

A SES-12 a Falcon-9, a SES-14 pedig az Ariane 5 hordozórakétával áll pályára.

astra2_1.jpg

A SES bejelentette, hogy a SES-12, valamint a SES-14 műholdak pályára állításában átalakulások várhatók: változnak a hordozórakéták, illetve a kilövés helye is. Az új megállapodások értelmében a SES-12 a SpaceX Falcon 9-es hordozórakétájának segítségével, a SES-14 pedig az Ariane 5-tel áll majd pályára várhatóan 2018 első negyedévében. Az említett változások hozzásegítik a SES-t szolgáltatásaik minőségének javításához, az ügyfeleket pedig a zavartalan élményhez. A SES-12 és a SES-14 is elektromos hajtómű segítségével áll majd pályára, és a kilövés után 4-6 hónappal kezdi meg működését.

Az Airbus Defence and Space által gyártott SES-14 a nyugati 47,5°-os orbitális pozícióban foglal majd helyet. A C-sávos hasznos teherrel felszerelt műhold az NSS-806 műholdat helyettesíti majd, és a SES kábeles hálózatait támogatja Latin-Amerika-szerte. A széles sugár-, valamint a nagy átviteli sebességű nyalábok által biztosított Ku-sávos felszereltség növeli az NSS-806 által nyújtott korábbi kapacitást Amerikában és az észak-atlanti térségben. Ez a Ku-sávos kapacitás lehetővé teszi a SES számára, hogy kiszolgálja a légi és tengeri közlekedés, a mobil felhordóhálózatok, a szélessávú adatforgalom, valamint a vállalatok és a kormányzatok számára nyújtott VSAT szolgáltatások által generált növekvő igényeket. A Ku-sávos sugárnyalábok feladata videós és adatszolgálatások biztosítása Latin-Amerikában és a Karib-, valamint az észak-atlanti térségben. A SES-14 emellett a NASA egyedülálló GOLD-misszióját (Global-Scale Observations of the Limb and Disk) is segíti.

A nagyméretű SES-12 műhold gyártója szintén az Airbus Defence and Space, jövőbeni orbitális pozíciója pedig a keleti 95°-on lesz. A műhold növeli majd a SES szolgáltatásainak (DTH műholdas televízió, VSAT, közlekedési és HTS adatkapcsolat) minőségét a Közel-Keleten, illetve az ázsiai és csendes-óceáni régióban, beleértve az olyan gyorsan fejlődő piacokat is, mint India vagy Indonézia. A SES-12 az NSS-6 műholdat váltja, és kolokációban a SES-8 mellett helyezkedik majd el. A SES valaha volt legnagyobb műholdjaként a SES-12 képes lesz akkora területeket kiszolgálni, mint Ciprustól Japán (NY-K) vagy Oroszországtól Ausztrália (É-D).

Doga

Forrás: www.ses.com

Szólj hozzá!
Címkék: Astra SES

Újabb kódolatlan hetek a MinDig TV-n!

2017. szeptember 01. 11:51 - Satinfo

Két héten át ingyenesen elérhető a Paramount filmcsatorna.

paramount_nagy.jpg

Két hétig kódolatlanul nézhető a Paramount Channel minden MinDig TV néző számára. 2017. szeptember 1-14. között 750 ezer háztartásban filmpremiereket és régi klasszikusokat egyaránt láthatnak a nézők a Viacom és az Antenna Hungária megállapodásának köszönhetően.

A Viacom és az Antenna Hungária közötti megállapodás alapján szeptember első felében kódolatlanul, előfizetés nélkül lesz elérhető a MinDig TV felhasználók számára a nagy amerikai stúdiók klasszikus filmsikereit műsorára tűző Paramount Channel filmcsatorna.

A Paramount Channel kéthetes kódolatlan időszakában a MinDig TV nézői olyan népszerű filmsikereket és díjnyertes alkotásokat láthatnak, mint az Indiana Jones-filmek, a Star Trek, a Minden héten háború, az Ace Ventura vagy éppen Stephen King: Az. A csatorna a kisebbekre is gondol és olyan családi filmeket is műsorára tűz, mint a Beethoven, a Chipkatonák vagy a Hófehérke és a hét törpe.

A Paramount Channel a D jelű multiplexen, a 22. programhelyen fogható, a vétellel kapcsolatos információ a www.mindigtv.hu oldalon található. Abban az esetben, ha a felhasználó nem látja a csatornákat a programlistában, egy automatikus újrahangolást kell elvégezni a dekóderen vagy a beépített DVB-T tunerrel rendelkező tévékészüléken.

Doga

Forrás: www.mindigtv.hu

Szólj hozzá!

Jogszerűtlenül vezette be a Flip Otthont a Magyar Telekom

2017. augusztus 29. 19:08 - Satinfo

A Flip Otthon díjcsomag bevezetésével megvalósult jogtalan versenyelőnyszerzés és szabálytalan általános szerződési feltételek (ÁSZF) miatt összesen 75 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Telekomra a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH)

telekom_nagy.png

A Flip Otthon bevezetése után az NMHH két, hivatalból indított általános felügyeleti eljárás során is vizsgálódott, és a nagykereskedelmi széles sávú piaci működést sértő magatartás miatt 50 millió, a jogsértő szerződési feltételeket tartalmazó ÁSZF miatt pedig 25 millió forint bírsággal sújtotta a Magyar Telekomot.

A hatóság a bírság összegének megállapításakor figyelembe vette a jogsértés súlyát, ismételtségét, folyamatosságát, időtartamát, a jogsértő által a jogsértéssel elért vagyoni előnyt, a jogsértéssel okozott érdeksérelmet, az érdeksérelmet szenvedett és veszélyeztetett személyek számát, illetve a jogsértés piacra gyakorolt hatását. A szolgáltató az ideiglenes intézkedésben foglaltaknak eleget tett.

Jogtalan versenyelőnyszerzés a nagykereskedőkkel szemben

Az első, május 26-án hivatalból megindult általános hatósági felügyeleti eljárás végén az NMHH megállapította, hogy a Flip Otthon díjcsomag május 16-ai bevezetésével a Magyar Telekom nem felelt meg az átláthatóságra, az egyenlő elbánásra, a költségalapúság és díjak ellenőrizhetőségére, illetve a hozzáférésre és összekapcsolásra vonatkozó, a hatóság nagykereskedelmi piac tárgyában, 2011-ben hozott határozatában előírt kötelezettségeinek. Ezért ideiglenes intézkedésével megtiltotta a szolgáltatónak, hogy a jövőben a Flip Otthon díjcsomagra előfizetői szerződést kössön, illetve hogy a már megkötött előfizetői szerződések alapján előfizetői szolgáltatást nyújtson. A szolgáltató az eljárás megindulásakor május 28-ától módosította az ÁSZF-jét, felfüggesztette a Flip Otthon díjcsomag értékesítését, ugyanakkor egy időben bevezette a Flip Otthon+ nevű díjcsomagot, amelynek szabályossága szintén kifogásolhatónak bizonyult.

A hírközlési törvény és az uniós szabályozás alapján a Telekom mint jelentős piaci erejű szolgáltató nem folytathatott volna olyan piaci gyakorlatot, amely alkalmas a verseny korlátozására. Ugyanis, ha egy ilyen szolgáltató egy új, a korábbiaktól lényegesen eltérő internetszolgáltatást is tartalmazó díjcsomaggal bővíti a kínálatát, a tervezett szolgáltatást annak bevezetése előtt legalább 30 nappal köteles a hatóság által előzetesen jóváhagyott nagykereskedelmi áron felajánlani a többi szolgáltatónak. A Telekom nem nyújtott be ilyen kérelmet a hatósághoz, így a lehetséges versenytársak nem tudtak választási lehetőséget nyújtani az előfizetőknek a Telekom szolgáltatásával szemben, ezért a versenyhiány miatt az előfizetők érdekei sérülhettek.

A Magyar Telekomnak a vele szemben kirótt „egyenlő elbánás” kötelezettség alapján biztosítania kellett volna a jogosult szolgáltatók számára az újonnan kínált internet-hozzáférési szolgáltatáshoz tartozó nagykereskedelmi szolgáltatást, valamint az arra vonatkozó információk nyújtását ugyanolyan minőségben, mint amelyeket saját Flip Otthon díjcsomagjára nézve alkalmaz, annak érdekében, hogy a jogosult szolgáltatók reprodukálhassák a Flip Otthon díjcsomag internet-hozzáférési szolgáltatását, azzal piacra léphessenek, és azt az előfizetők számára kínálhassák. A Magyar Telekom továbbá ezen kötelezettség megsértésével megszegte az „átláthatósággal” kapcsolatos előírásokat is, amelynek alapvető célja, hogy a szolgáltató által nyújtott nagykereskedelmi szolgáltatások feltételei a társszolgáltatók számára nyilvánosak, és így megismerhetők legyenek.

Az NMHH elnöke által meghozott határozat jogerős, de a szolgáltató a bíróság felülvizsgálatát kérheti.

Jogsértő szerződési feltételek alkalmazása

A második, május 31-én megindított hatósági felügyeleti eljárás jogsértéseket tárt fel a Flip díjcsomag május 16-án, május 29-én, július 1-jén és augusztus 1-jén hatályba lépett ÁSZF-jének több pontja esetében is, amelyekben a szolgáltató nem tartotta be a törvényi és rendeleti előírásokat. Az általános szerződési feltételek pontos rögzítése a szolgáltató és az előfizető jogait és érdekeit együttesen védi, egyértelmű helyzetet teremt értékesítő és vásárló között. Az elektronikus hírközlési törvény, valamint az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló NMHH-rendelet pontosan kitér az előfizetői szerződések feltételeire, módosításának lehetőségeire, amelyeket a szolgáltató Flip Otthon szolgáltatási csomagjának kínálatakor nem tartott be.

Az ÁSZF-ben – helytelenül – a Telekom többek között a szolgáltatás szüneteltetését helyezte kilátásba arra az esetre, ha az előfizető nem a szolgáltató által meghatározott feltételek szerint veszi igénybe az ügyfélszolgálatot. Jogszerűtlenül alkalmazta az előfizetői szerződések felmondását díjtartozás esetén; hibaelhárításért kérhető díjat, továbbá egyéni előfizetők számára az első hívásrészletezőért felszámítható díjat jelölt meg. Jogsértésnek számít a szolgáltatás korlátozása esetén – a jogszabályban meghatározottaktól eltérően – a szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentése helyett az internetszolgáltatás teljesen elérhetetlenné tétele és az áthelyezésre vonatkozó igények jogszabályban rögzített határidőn túli teljesítése is.

A hatóság azoknál az előfizetőknél, akiknél a Telekom a jogsértő ÁSZF-rendelkezéseket alkalmazta és emiatt az érintetteket hátrány érte, kötelezte a jogszerű állapot helyreállítására. A Telekomnak ennek módjáról és menetrendjéről a hatóság számára intézkedési tervet kell benyújtania; módosítania kell ÁSZF-jét, ehhez intézkedési tervet szükséges kidolgoznia, illetve közleményt kell feltüntetnie a honlapján, hogy az elkövetett jogsértés – az előfizetők védelmében – széles körben ismertté váljon.

Az NMHH Hivatala által meghozott határozat nem jogerős, az ellen a szolgáltató fellebbezhet az NMHH elnökénél.

Doga

Forrás: www.nmhh.hu

Szólj hozzá!
Címkék: NMHH Telekom

Komoly lépés a kvantuminternet felé

2017. augusztus 28. 12:32 - Satinfo

Kínai kutatók sikeresen továbbítottak egy kvantumkódot egy műholdról egy földi állomásra. Mindez mérföldkő lehet a kvantuminternet létrehozásának történetében.

kvantuminternet.jpg

Jian-Wei Pannak, a Kínai Tudományos Akadémia tudósának és kollégáinak sikerült egy kvantumkódot eljuttatniuk egy műholdról egy Peking melletti földi állomásra. A műhold fedélzetén generált kód 500 és 1200 kilométer közötti távolságot tehetett meg. Az eddigi rekord 144 kilométer volt, s azt néhány évvel ezelőtt a Bécsi Egyetem és a Müncheni Műszaki Egyetem munkatársai érték el.

A mostani kísérlet során a kutatók a Micius nevet viselő kínai műholdat használták fel, amely 2016 augusztusa óta kering a Föld körül 500 kilométeres magasságban. Annak ellenére, hogy a Micius a Peking mellett lévő földi állomás felett naponta többször is elrepült, a kódot csak éjszaka lehetett elküldeni, amikor a napfény nem zavarta meg a jeltovábbítást. Így a műhold minden egyes nap, röviddel éjfél után öt percen keresztül sugározta a jelet.

A tudósok két látható lézersugarat irányítottak az adóra és a vevőre azért, hogy a kísérlet sikeres legyen. Szűrők és különleges mérőtechnikák segítségével kompenzálni lehetett a holdfény és a turbulencia zavaró hatásait. A kvantumkódhoz a szakemberek az úgynevezett BB84 protokollt használták, ennél a nullák és az egyesek véletlenszerűen követik egymást különböző módon polarizált fényrészecskék formájában. Amennyiben valaki megpróbálja az egyes fotonokat elfogni, azonnal lelepleződik.

A tudósok arról számoltak be, hogy a jelátvitel minősége kifejezetten jó volt és húszszor jobbnak bizonyult annál, mintha ugyanekkora távolságra optikai kábelt alkalmaztak volna. A következő terv az, hogy lehallgatásbiztos adatvezetéket építenek ki két, egymástól 2500 kilométer távolságra lévő kínai földi állomás között. A kísérletben a Micius veszi át a reléállomás szerepét. Emellett a tervek között szerepel adatkapcsolat kialakítása egy bécsi földi állomással is.

Doga

Forrás: www.sg.hu

Szólj hozzá!

Szeptemberben a Cartoon Network elérhető a MinDig TV Extra alapcsomagban is

2017. augusztus 25. 16:19 - Satinfo

Hosszabbítsd meg a szünidőt egy hónappal: kódolatlan hónap a Cartoon Network csatornán a MinDig TV Extra alapcsomag előfizetői számára.

mindig_tv_nagy.jpg

A tanévnyitó alkalmából a Cartoon Network igazi meglepetéssel készült, hogy a fárasztó iskolai órák után a legújabb premierműsorok előtt lazíthassanak a gyerekek: a csatorna szeptember 1-jétől 30-áig minden előfizető számára ingyenesen elérhető! Szeptemberben a premierepizódokkal jelentkező Gumball csodálatos világa, Pindúr pandúrok és Steven Universe mellett vadonatúj sorozatok is bemutatkoznak: érkezik az OK K.O.! Legyünk hősök! és a Derült égből fasírt.

Az élet nem ér annyit jó falatok nélkül. Flint feltalálónak készül és kalandra éhezik. Elhatározza, hogy olyan gépet épít, amely az esőt is ínycsiklandó fogásokká változtatja. A Sony mozifilmjéhez készült 2D-s sorozat, Derült égből fasírt szeptember 18-tól hétköznaponként 17:40-kor a Cartoon Networkön.

A világ megmentése minden nap, lefekvés előtt nem kis feladat. Főleg, ha az ember lánya gyerek! A vagány triót, Sziporkát, Puszedlit és Csuporkát Utónium Professzor alkotta meg egy baleset következtében. A három virgonc kislány vadonatúj sorozatban tért vissza, hogy ismét megvédje Bogárfalvát a gonosztevőktől. A Pindúr pandúrok új epizódjai szeptember 8-tól hétköznaponként, 15:15-kor láthatók a Cartoon Networkön.

A Gumball csodálatos világa főszereplői Wattersonék. Ők Anais, a zseni kislány; Richard, az apa, aki nem a munka hőse, szemben a gyárban robotoló feleségével, Nicole-lal; Darwin, a lábakat növesztett aranyhal; és a címadó macska, Gumball, aki a virgonc tizenkét évesek életét éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul, ezért állandó körülötte a zűrzavar. Új részek szeptember 11-től minden hétköznap 17:05-kor a Cartoon Networkön.

Doga

Forrás: www.mindigtv.hu

Szólj hozzá!

Az ARD befejezné műholdas SD-műsorsugárzását

2017. augusztus 24. 12:23 - Satinfo

A német közszolgálati televízió a jövőben kizárólag nagyfelbontásban sugározná műholdas programjait.

ard.jpg

A német „Tagesspiegel” napilap beszámolója szerint a hamarosan kezdődő berlini Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállításon (IFA) fogja bejelenteni a német közszolgálati rádiókat és televíziókat tömörítő ARD, hogy a közeljövőben be fogja szüntetni műholdról sugárzott, hagyományos SD-felbontású programjainak továbbítását. Ulrich Liebenow, az MDR üzemeltetési igazgatója és az ARD produkciós és műszaki bizottságának elnöke meglehetős nyíltsággal és lazasággal kommentálta az erről szóló híreszteléseket.

Az IFA rendezvényein a tervek szerint fel fogják hívni a figyelmet arra, hogy a műholdas műsorsugárzás immár 2012 óta teljesen digitális formában zajlik, ezért a legtöbb felhasználó ma már technikailag le tudna mondani az SD-felbontásról. Ennek ellenére a németországi DVB-T-ről DVB-T2-re történő átállás is megmutatta, hogy óvatosan kell bánni azokkal a régimódi tévénézőkkel, akik nem kedvelik, ha kész tényekkel szembesítik őket.

Németországban sokkal többen használják a műholdas televíziózást, mint a földfelszíni, DVB-T/DVB-T2 rendszert. A műholdas platformon viszont nem jelentene olyan radikális változást az SD-műsorok leállítása, mind a földfelszíni műsorsugárzásban, mivel a HD adások vételéhez már nem kellene új vevőkészülékeket beszerezniük a nézőknek. A mai műholdvevők ugyanis egyaránt képesek venni a DVB-S és DVB-S2 jeleket, azaz mind az SD, mind HD felbontással megbirkóznak.

Az SD-műsorok leállításának ütemezéséről egyelőre nem született döntés, ugyanakkor az ARD vezetői már a jövőbe tekintenek, és szoros figyelemmel kísérik a következő televíziós szabvány, az UHD alakulását – nyilatkozta Liebenow a „Tagesspiegel”-nek.

 

Doga

Forrás: www.digitalfernsehen.de

2 komment
Címkék: HD ARD SD

Itt az idei IFA, jönnek az új okostelefonok

2017. augusztus 23. 10:37 - Satinfo

Lássuk, hogy a különböző gyártók mivel is készülnek a fontos eseményre!

ifa_nagy.jpg

Az idei berlini IFA szeptember első hetében zajlik majd le, a korábban megjelent hírek és a külső forrásoktól származó előzetes pletykák szerint pedig számos eltérő megoldással találkozhatunk majd a helyszínen.

Az LG esetében nincs különösebben nehéz dolgunk, hiszen itt a V30 bemutatkozására számíthatunk. A készülék nemrég egy videóban is felbukkant, ennek alapján pedig ismét kellemes hardverre támaszkodhatunk majd, amelyhez azonban most egy némileg szerényebb, a hagyományos megoldásokat követő külső társul, hiszen a másodlagos kijelző helyett a hardveres specifikációra, annak bizonyos komponenseire, valamint a multimédiás funkciókra helyeznék a hangsúlyt. A cég pultján emellett felbukkanhat a Q6, a Q6+, valamint a Q6a is, bár ez utóbbi telefonok már inkább a középkategóriában vitézkednek majd.

A Samsung a maga részéről természetesen a soron következő nagy durranást helyezi majd a fókuszba, ez pedig a Galaxy Note 8 bemutatkozását jelenti. Az új zászlóshajó fontosabb részleteiről szintén több alkalommal írtunk, legutóbb például a csaknem teljes hardveres lista látott napvilágot (egy külső forrás jóvoltából), itt pedig a burkolat por- és vízvédelmi besorolását, valamint a fizikai méreteket is szemügyre vehettük. A nagyközönség előtt való bemutatkozásra egy külön eseményen kerítenek sort, ez már augusztus 23-án lezajlik - beelőzve az Apple idei generációját, amely várhatóan szeptember folyamán bukkan majd fel. A készülék az IFA alatt is jelen lesz, bár ezt további, elsősorban középkategóriás változatok kísérik majd, nem beszélve a viselhető termékekről, amelyek közül a Gear Fit 2 Pro emelkedik ki.

A Sony az LG-hez hasonlóan a nulladik napon, augusztus 31-én rántaná le a leplet saját fejlesztéseiről, ezek között pedig legalább egy csúcskategóriás példány jelenik majd meg, több szerényebb változat kíséretében. A Lenovo ugyanekkor kerít sort saját bejelentéseire, bár itt várhatóan egyetlen új Motorola készüléket sem mutatnak majd be, ehelyett ugyanis az egyéb termékekre helyeznék a hangsúlyt. A Huawei szeptember 2-án követné őket a sorban, a Mate 10 azonban itt még nem lesz jelen, míg a HTC el sem megy a kiállításra. Az Asus már bemutatta saját új készülékeit, az immár a TCL ernyője alatt operáló BlackBerry pedig két újabb típust mutathat be, amelyek egyelőre Krypton és Juno kódnéven szerepelnek a pletykákban.

A Google nem várta ölbe tett kézzel a rendezvényt, a héten ugyanis hivatalosan is bemutatta az Android új, sorrendben nyolcadik generációját, amely az „Oreo” nevet kapta. Ez szerintük gyorsabb, okosabb, és egyben erősebb, mint a korábbi változatok, amit többek között a picture-in-picture és az optimalizált Autofill funkcióval, új egyes ikonokon megjelenő értesítő „pöttyökkel”, új emojikkal, a biztonság növelésével, valamint a fogyasztás mérséklésével igyekeznek garantálni.

Az Android 8.0 Oreo a Pixel és Nexus készülékekre már letölthető, dacára annak, hogy az automatikus frissítés egyelőre még nem elérhető. Itt a Pixel, a Pixel XL, a Nexus 6P, a Nexus 5X, a Pixel C, valamint a Nexus Player típusokról van szó, bár az előzetest korábban kipróbáló felhasználók a végleges verziót is megkapják majd. Az év végéig a HTC, a HMD Global, a Huawei, a Kyocera, az Essential, az LG, a Motorola, a Samsung, a Sharp, valamint a Sony készülékein mindenképpen megjelenik majd az új szoftver, amelynek főbb újításait az eredeti bejelentésben már szemügyre vehetjük.

A HMD már lerántotta a leplet a Nokia 8-ról, a Lenovo többek között a Moto X4-gyel készül, míg a Huawei a Mate 10 révén újítana, amely októberben valószínűleg szintén megkapja az Oreót. A Sharp esetében egy még újabb, előlapi keret nélküli zászlóshajóra számíthatunk, ez azonban nagy valószínűséggel nem Európában indul majd hódító útjára, de azt kíváncsian várjuk, hogy a többi ázsiai (elsősorban kínai) gyártó mivel köszönti majd az új Androidot.

Doga

Forrás: www.sg.hu

Szólj hozzá!
Címkék: Okostelefon IFA
süti beállítások módosítása