Satinfo

Média, tévézés, rádiózás

Komoly lépés a kvantuminternet felé

2017. augusztus 28. 12:32 - Satinfo

Kínai kutatók sikeresen továbbítottak egy kvantumkódot egy műholdról egy földi állomásra. Mindez mérföldkő lehet a kvantuminternet létrehozásának történetében.

kvantuminternet.jpg

Jian-Wei Pannak, a Kínai Tudományos Akadémia tudósának és kollégáinak sikerült egy kvantumkódot eljuttatniuk egy műholdról egy Peking melletti földi állomásra. A műhold fedélzetén generált kód 500 és 1200 kilométer közötti távolságot tehetett meg. Az eddigi rekord 144 kilométer volt, s azt néhány évvel ezelőtt a Bécsi Egyetem és a Müncheni Műszaki Egyetem munkatársai érték el.

A mostani kísérlet során a kutatók a Micius nevet viselő kínai műholdat használták fel, amely 2016 augusztusa óta kering a Föld körül 500 kilométeres magasságban. Annak ellenére, hogy a Micius a Peking mellett lévő földi állomás felett naponta többször is elrepült, a kódot csak éjszaka lehetett elküldeni, amikor a napfény nem zavarta meg a jeltovábbítást. Így a műhold minden egyes nap, röviddel éjfél után öt percen keresztül sugározta a jelet.

A tudósok két látható lézersugarat irányítottak az adóra és a vevőre azért, hogy a kísérlet sikeres legyen. Szűrők és különleges mérőtechnikák segítségével kompenzálni lehetett a holdfény és a turbulencia zavaró hatásait. A kvantumkódhoz a szakemberek az úgynevezett BB84 protokollt használták, ennél a nullák és az egyesek véletlenszerűen követik egymást különböző módon polarizált fényrészecskék formájában. Amennyiben valaki megpróbálja az egyes fotonokat elfogni, azonnal lelepleződik.

A tudósok arról számoltak be, hogy a jelátvitel minősége kifejezetten jó volt és húszszor jobbnak bizonyult annál, mintha ugyanekkora távolságra optikai kábelt alkalmaztak volna. A következő terv az, hogy lehallgatásbiztos adatvezetéket építenek ki két, egymástól 2500 kilométer távolságra lévő kínai földi állomás között. A kísérletben a Micius veszi át a reléállomás szerepét. Emellett a tervek között szerepel adatkapcsolat kialakítása egy bécsi földi állomással is.

Doga

Forrás: www.sg.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://satinfo.blog.hu/api/trackback/id/tr7412785364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása