Satinfo

Média, tévézés, rádiózás

Milliárdokat fektet be az LG Display cégbe az Apple

2017. július 10. 18:06 - Satinfo

A kaliforniai konszernnek komoly mennyiségű OLED-kijelzőre van szüksége a következő generációs iPhone készülékekhez, de nem akar egyetlen beszállítótól függeni.

apple-nagy.jpg

Az Apple jelenlegi fő beszállítója az OLED-képernyők területén a Samsung Display. Mindez egyrészt biztonságot jelent a társaságnak, másrészt kiszolgáltatottá is teszi. Az Apple szeretné hosszú távon megszüntetni ezt a függőséget és ezért úgy döntött, hogy kb. 2-2,5 milliárd dollárt fektet be az LG Display cégbe. Egy új üzem pedig - amely csak az Apple számára készít majd OLED-paneleket - jelentős mértékben növelheti az LG Display által készített termékek minőségét. Az E6 nevű létesítmény 2019 elejétől akár 30 000 panelt is készíthet majd havonta, míg gyártókapacitás-bővítés után havonta 60 000 panelt is. Erről a július végi elnökségi ülésen születhet döntés.

A gyártáskapacitás növeléséhez ugyanakkor szükség van a Canon Tokki nevű különleges vákuumberendezéseinek a felszerelésére, melyből hiány van a piacon. Így nem csoda, hogy az LG Display is mindössze kettőt tudott szerezni, amelyek felszerelése idén decemberben és jövő februárban valósulhat meg.

Becslések alapján csak a legújabb iPhone készülékekhez 80 millió AMOLED-kijelzőre lesz szükség. Most csak a Samsung Display képes megfelelő mennyiségben és az Apple által elvárt minőségben paneleket szállítani. Az LG Display jelenleg még csak a követelmények 70 százalékát képes teljesíteni, de ezzel is messze megelőzi a kínai konkurenseket. Ez utóbbi ellenére az Apple a kínai BOE Technology Groupot is figyelembe vette lehetséges OLED-panelszállítóként.

Tehát a Samsung Display maradhat az elsődleges beszállító, a komoly riválisok, így például az LG Display, a Japan Display, valamint a Sharp, azonban már szintén készülnek a váltásra, amely másfél-két éven belül hozhatja el számukra az áhított megállapodást.

Doga

Forrás: www.sg.hu

Szólj hozzá!
Címkék: Apple LG

Hamisított félvezetőket foglaltak le

2017. július 06. 19:29 - Satinfo

Európai vámosok több mint egymillió terméket vontak ki a forgalomból.

felvezetok.jpg

A nyomozók az Operation Wafers nevű akció keretében foglalták le a hamisított félvezetőket, a műveletet az Európai Unió Csalások Elleni Hivatala (OLAF) is támogatta. A Kínából és Hongkongból importált termékek nem csupán pénzügyi problémát jelentenek az európai uniós tagországok számára.

Az OLAF rámutatott, hogy a hamisított félvezetők akár rendszerhibákhoz is vezethetnek, amelyek különösen a szállítmányozásban, az egészségügyben vagy a fegyveres erőknél okozhatnak komoly problémákat, illetve emberéleteket veszélyeztethetnek. A nyomozók többek között tranzisztorokat, integrált áramköröket, diódákat és LED-eket foglaltak le. A hamisított árucikkeket postai és futárszolgáltatások segítségével juttatták el a bűnözők az Európai Unióba.

Giovanni Kessler, az OLAF vezetője kiemelte, hogy ezek a terméklefoglalások nyomatékosították, hogy mennyire fontos az európai együttműködés a hamisított árucikkek illegális kereskedelme elleni harcban. A kooperációnak köszönhetően gondoskodhatnak arról, hogy az európai polgárok ne szenvedjenek kárt a hamisított termékek miatt. Az akciót a holland vámhivatal koordinálta és a résztvevők között voltak az OLAF munkatársai, az Europol, valamint 12 európai uniós tagállam (Németország, Hollandia, Belgium, Görögország, Franciaország, Litvánia, Románia, Lengyelország, Portugália, Szlovákia, Spanyolország, Csehország) nyomozói. A hamisított félvezetők azonosításához a rendőrök és a vámosok segítséget kaptak az Európai Félvezető-ipari Szövetség (ESIA) szakértőitől.

Doga

Forrás: www.sg.hu

Szólj hozzá!
Címkék: EU Félvezetők

Megújult a MinDig TV Applikáció M3+VIDEÓK csomagja

2017. július 05. 22:14 - Satinfo

Megújult tartalommal érhető el a MinDig TV Applikációban előfizethető M3+VIDEÓK csomagja, ahol továbbra is régi filmekkel és sorozatokkal kedvezünk a nosztalgiázni vágyóknak.

mindigtv.png

Az M3+VIDEÓK csomag az M3 csatorna élő adását, valamint egy számtalan filmet és sorozatot tartalmazó videótárat foglal magában. Újonnan került a kínálatba a Kossuth-díjas Zsurzs Éva örökzöldjei közül az Abigél és A fekete város sorozat, a katonaság komikus oldalát bemutató Angyalbőrben mind a 13 része, valamint az egy rendőrlány kalandjairól szóló, kultikus Linda című sorozat mindhárom évada.

A régi idők rajzfilmjeinek kedvelői is örülhetnek, és olyan emblematikus karakterekkel találkozhatnak, mint Mézga Géza vagy Dr. Bubó. És akkor még meg sem említettük a Tüskevárat és még néhány régi-új kedvencet… Az elérhető tartalmak listája ITT található.

Az alkalmazás előfizethető tartalmai külföldről is nézhetőek mindazok számára, akik megvásárolják a csomagokat. Szóljon külföldön élő rokonainak, ismerőseinek, hogy ők is értesülhessenek a remek lehetőségről!

Keresse a megújult M3 + VIDEÓK csomagot az applikáció fizetős tartalmak menüpontjában! Töltse le az appot ingyen!

Doga

Forrás: www.mindigtv.hu

Szólj hozzá!

Rádiós döntéseket hozott a Médiatanács

2017. július 04. 10:28 - Satinfo

Heti ülésén több rádiós frekvenciát érintő kérdésben döntést hozott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.

nmhh_nagy_uj.png

A testület elvégezte a Székesfehérvár 101,8 MHz és a Miskolc 103,0 MHz frekvenciákra érkezett pályázati ajánlatok alaki vizsgálatát, illetve engedélyezte a Hold Rádiós és Televíziós Reklám Kft., továbbá a Radio Plus Kft. hálózatba kapcsolódását.

A Médiatanács a Székesfehérvár 101,8 MHz helyi rádiós frekvencia hasznosítására beérkezett ajánlatok közül nyilvántartásba vette a VLNC FM Rádió Kft. pályázatát, míg a Veszprém Rádió Kft.-t és a Turul Média Kft.-t hiánypótlásra szólította fel. A Regionális Rádió Kft. nyilvántartásba vételét megtagadta a testület, mert a pályázat alakilag érvénytelennek bizonyult.

A Miskolc 103,0 MHz körzeti rádiós frekvencia hasznosítására érkezett pályázatok közül a grémium hiánypótlásra szólította fel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Betegeiért Alapítványt, illetve az FM1 Műsorszolgáltató Kft.-t. Az Ifjúságért és Rádiózásért Egyesület pályázata alakilag érvénytelen volt.

A Médiatanács a Hold Rádiós és Televíziós Reklám Kft. és a Radio Plus Kft. közös kérelmére engedélyezte, hogy a Székesfehérvár 103,8 MHz és a Mosonmagyaróvár 99,7 MHz rádiós jogosultságok július 1-jétől hálózatba kapcsolódjanak a Radio Plus Kft.-vel, illetve a testület hozzájárult ahhoz, hogy ugyanekkortól 103,8 Rádió 1, illetve 99,7 Rádió 1 néven folytassák sugárzásukat.

Doga

Forrás: www.nmhh.hu

Szólj hozzá!
Címkék: NMHH FM

Kódolatlan Kiwi TV a MinDig TV-n!

2017. június 30. 13:05 - Satinfo

Négy hétig ingyenesen elérhető a Kiwi TV a MinDig TV nézők számára

mindig_tv_nagy.jpg

Négy hétig kódolatlanul nézhető a Kiwi TV gyerekcsatorna műsora minden MinDig TV néző számára, a 45. programhelyen. A TV2 Média Csoport Kft. és az Antenna Hungária Zrt. megállapodásának köszönhetően 2017. július 3-30. között 750 ezer háztartásban többek között olyan népszerű mesék hősei várják a legkisebbeket, mint a Kung Fu Panda, a Lorax, a Micimackó: Tavaszolás Zsebibabával, a Rio 1-2, vagy a Hókirálynő.

A TV2 Média Csoport Kft. és az Antenna Hungária Zrt. megállapodásának köszönhetően 2017. július 3-30. között az összes MinDig TV néző számára kódolatlanul elérhető lesz a Kiwi TV gyerekcsatorna.

A nyári szünidőben a jól ismert kedvencek mellett, az animációs filmek legjobbjait is elhozza a Kiwi TV. A gyerekcsatorna kínálatában, reggel 9 órakor és este 20 órakor a legnépszerűbb mesék hőseivel hűsölhetnek azok a vakációzók, akik a Kiwi TV-re kapcsolnak. A csatorna műsorkínálatban számtalan közönségkedvenc helyet kap majd. Július elsején jön Dr. Seuss klasszikus meséjének animációs adaptációja, a Lorax, 5-én visszarepít a Kiwi TV Óz birodalmába, július 8-án pedig Mr. Peabody és Sherman kalandjaiban egy különleges kutya és gazdája gondoskodnak a kikapcsolódásról. Po Panda július 9-én és 18-án is akcióba lendül, a Kung Fu Panda 1. és 2. részében, de a Rio állatserege is duplázza az élményeket, hiszen július 13-án az első, július 22-én pedig második felvonásával színesíti a kínálatot. 20-án és 21-én a Hókirálynő hoz enyhülést a forróságban, de július 23-án betekintést nyerhetnek a gyerkőcök abba is, hogy Micimackó és csapata hogyan tavaszol Zsebibabával, míg 29-én Croodék nem mindennapi famíliája költözik be a nappalikba. Július 30-án, a Hotel Transylvaniában Drakula gróf bulija zárja a hónapot. Az izgalmakról senki nem marad le, hiszen egész nyáron, minden reggel és este, újra visszatérnek majd a közkedvelt karakterek.

A Kiwi TV a D jelű, országos lefedettségű multiplexen fogható a 45. programhelyen, a vétellel kapcsolatos információ a www.mindigtv.hu oldalon található. Abban az esetben, ha a felhasználó nem látja a Kiwi TV csatornát a programlistában, egy automatikus újrahangolást kell elvégezni a dekóderen vagy a beépített DVB-T tunerrel rendelkező tévékészüléken.

Doga

Forrás: www.mindigtv.hu

Szólj hozzá!

Az EU 2,42 milliárd eurós bírsággal sújtotta a Google-t

2017. június 28. 10:07 - Satinfo

Az Európai Bizottság szerint a cég jogsértő módon előnyt biztosított saját ár-összehasonlító szolgáltatásának és visszaélt keresője erőfölényével.

google_nagy.jpg

Margrethe Vestager, versenypolitikáért felelős biztos bejelentette, az uniós trösztellenes szabályok megsértésének számít, hogy a cég előnyt biztosított egy másik Google-szolgáltatásnak, a Google ár-összehasonlítójának. A társaságnak 90 napon belül fel kell hagynia a jogsértő magatartással, máskülönben kényszerítő bírságot kell fizetnie, amely elérheti a Google anyavállalata, az Alphabet átlagos napi globális forgalmának 5%-át. „A Google saját ár-összehasonlító vásárlási szolgáltatásával kapcsolatos stratégiája nem csupán arról szólt, hogy a versenytársakénál jobb minőségű szolgáltatással szerezzen a cég vevőket. A Google visszaélt piaci erőfölényével, mivel a keresőmotorját úgy állította be, hogy az a keresési találatok között előnyben részesítette a cég saját ár-összehasonlító szolgáltatását a versenytársakéival szemben.” - mondta Vestager. „Magatartásával lehetetlenné tette, hogy a versenytársak egyenlő feltételekkel vegyenek részt a piaci versenyben.”

A Google 2004-ben lépett be az ár-összehasonlító szolgáltatások európai piacára. Szolgáltatását kezdetben „Froogle” név alatt kínálta, majd 2008-ban a szolgáltatást átnevezték „Google Product Search”-re, 2013 óta pedig „Google Shopping”-nak hívják. Ezzel a fogyasztók összehasonlíthatják az interneten kínált termékeket és azok árait, hogy kiválasszák a legkedvezőbb árat kínáló online kiskereskedőket, ideértve a gyártók online áruházait, az online piactereket (pl. Amazon, eBay) és más viszonteladókat.

Amikor a Froogle megjelent a piacon, ott már számos gazdasági szereplő kínált hasonló terméket. Az akkori dokumentumokból kiderül, a Google tudatában volt annak, hogy a Froogle piaci teljesítménye viszonylag gyenge maradt (egy 2006-ból származó belső dokumentum szerint „Froogle simply doesn't work” / „a Froogle egyszerűen nem működik”). Az ár-összehasonlító szolgáltatások versenyképessége nagymértékben függ az általuk generált forgalomtól. A nagyobb forgalom több kattintást és ezáltal több bevételt eredményez. Ezen túlmenően a nagyobb forgalom több kiskereskedőt csábít arra, hogy termékeiket az adott ár-összehasonlítón is listázzák. Tekintettel arra, hogy a Google erőfölényt élvez az általános internetes keresőszolgáltatások piacán, keresőmotorja fontos forrása az ár-összehasonlító szolgáltatások forgalmának.

Az EU szerint 2008 óta a Google alapvető stratégiai változásokat hajtott végre az európai piacon annak érdekében, hogy fokozza ár-összehasonlító szolgáltatása forgalmát. Ez a stratégia a Google általános internetes keresőszolgáltatások terén meglévő erőfölényére támaszkodott, nem pedig a társaság saját ár-összehasonlító szolgáltatásának erényeire. A cég módszeresen kiemelt elhelyezést biztosított saját ár-összehasonlító szolgáltatásának: amikor valaki megad egy vonatkozó keresőkifejezést a Google keresőben, a Google ár-összehasonlító szolgáltatásából származó találatok a találati lista elején lesznek láthatók.

A cég ráadásul nem csak pozitívan részesíti előnyben a saját, hanem negatívan a rivális szolgáltatásokat, azokat hátra sorolják a keresési eredményekben. Az EU vizsgálata szerint még a leginkább előre sorolt versenytárs is csak átlagosan a találati lista negyedik oldalán jelenik meg, a többi rivális pedig még rosszabb helyezést kap. A Google saját ár-összehasonlító szolgáltatására ugyanakkor nem vonatkozik a Google általános keresési algoritmusa, így az említett hátrasorolás sem. Ennek eredményeként a Google ár-összehasonlító szolgáltatása a fogyasztók számára sokkal jobban látható a Google keresési eredményeiben, mint a rivális ár-összehasonlító szolgáltatások.

A felhasználók még az asztali gépeken is 95%-ban kattintanak a találati lista első oldalán látható tíz előre sorolt találat valamelyikére (az összes kattintás körülbelül 35%-a jut az első helyre sorolt linkre). Egy általános keresés során a találati lista második oldalának vezető helyén látható link már csak a kattintások 1%-át kapja. Ezt nem csupán az a tény magyarázza, hogy az első eredmény a leginkább releváns, mivel a bizonyítékok azt is mutatják, hogy ha az első eredményt a harmadik helyre teszik át, a kattintások száma mintegy 50%-kal csökken. A mobil eszközök esetében ez a hatás még jelentősebb, hiszen a képernyő mérete sokkal kisebb.

Ez azt jelenti, hogy azáltal, hogy a Google csak saját ár-összehasonlító szolgáltatásának biztosított kedvező elhelyezést, és a versenytársak szolgáltatásait hátrább sorolta, jelentős előnyt biztosít saját szolgáltatása számára. A Google fent ismertetett gyakorlata a Google általános internetes keresőszolgáltatások piacán élvezett erőfölényével való visszaélést valósít meg. A piaci erőfölény, mint olyan nem sérti az uniós trösztellenes szabályokat. Azonban az erőfölényben lévő vállalkozások különös felelősséggel tartoznak azért, hogy versenykorlátozás révén ne éljenek vissza erős piaci pozíciójukkal sem azokon a piacokon, ahol erőfölényben vannak, sem egyéb piacokon.

Az EU szerint a Google 2008 óta erőfölényt élvez az általános internetes keresőszolgáltatások piacán az Európai Gazdasági Térségben (EGT), kivéve a Cseh Köztársaságot, ahol erőfölénye 2011 óta áll fenn. Keresőmotorjának piaci részesedése az EGT valamennyi országában nagyon magas, többnyire 90% fölötti. Ez legalább 2008 óta – azaz a Bizottság által vizsgált időszakban – folyamatosan így van. Emellett ezen a piacon a belépési korlát is magas, részben hálózati hatások miatt: minél több felhasználó használ egy keresőmotort, az annál vonzóbb lesz a hirdetők számára. Az így generált nyereségből azután még több felhasználó csábítható a szolgáltatáshoz. Hasonlóképpen, a keresőmotor által a fogyasztókról gyűjtött adatok is felhasználhatók az eredmények javítására.

Az EU szerint a Google prominens helyezést tett lehetővé a keresési eredményekben saját ár-összehasonlító szolgáltatásának, miközben a versengő szolgáltatásokat kevésbé látható helyre sorolta. Ezzel akadályozta az érdemeken alapuló versenyt az ár-összehasonlító szolgáltatások piacán. A Google ezt a gyakorlatot folytatta az EGT mindazon 13 országában, ahol piacra lépett ár-összehasonlító szolgáltatásával, először 2008 januárjában, Németországban és az Egyesült Királyságban. 2010 októberében Franciaországra, 2011 májusában Olaszországra, Hollandiára és Spanyolországra, 2013 februárjában a Cseh Köztársaságra, 2013 novemberében pedig Ausztriára, Belgiumra, Dániára, Norvégiára, Lengyelországra és Svédországra is kiterjesztette ezt a gyakorlatot.

A Google által folytatott jogellenes gyakorlat jelentős hatást gyakorolt saját ár-összehasonlító szolgáltatása és a rivális ár-összehasonlító szolgáltatások közötti versenyre. Lehetővé tette, hogy a Google ár-összehasonlítójának forgalma jelentősen növekedjen a versenytársak és az európai fogyasztók kárára. Tekintettel arra, hogy a Google erőfölényt élvez az általános internetes keresőszolgáltatások piacán, keresőmotorja fontos forrása a forgalomnak. A jogsértő gyakorlat eredményeként a Google ár-összehasonlító szolgáltatásának forgalma jelentősen nőtt, míg a versenytársak jelentős és tartós forgalmi veszteséget szenvedtek.

A visszaélés kezdete óta a Google ár-összehasonlítójának forgalma 45-szörösére nőtt az Egyesült Királyságban, 35-szörösére Németországban, 19-szeresére Franciaországban, 29-szeresére Hollandiában, 17-szeresére Spanyolországban és 14-szeresére Olaszországban. A Google által alkalmazott módszer hatására ugyanakkor a rivális ár-összehasonlító szolgáltatások forgalma jelentősen csökkent. A Bizottság például konkrét bizonyítékot talált arra, hogy a forgalom egyes versenytársak honlapján hirtelen 85%-kal csökkent az Egyesült Királyságban, 92%-kal Németországban és 80%-kal Franciaországban. E hirtelen visszaesés nem volt magyarázható más tényezőkkel. Egyes versenytársak alkalmazkodtak, és sikerült visszaszerezniük a forgalom egy részét – teljes mértékben azonban egyetlen rivális sem tudta forgalmát az eredeti szintre növelni.

A Bizottság által feltárt egyéb adatokkal együtt mindez arra utal, hogy a Google által alkalmazott gyakorlat megakadályozta az érdemeken alapuló versenyt az ár-összehasonlító szolgáltatások piacán, és ezáltal megfosztotta az európai fogyasztókat valódi választás és az innováció nyújtotta előnyöktől. Mindezeket a Google-tól és más piaci szereplőktől származó dokumentumokra, 5,2 terabájt tényleges Google keresési eredményre (ez mintegy 1,7 milliárd keresésnek felel meg) és számtalan egyéb felmérésre és piaci vizsgálatra alapozva állapították meg.

A 2 424 495 000 eurós bírságot a Google ár-összehasonlító szolgáltatásának a 13 érintett EGT-országból származó bevételi adatai alapján számították ki. A Bizottság határozata szerint a Google-nak 90 napon belül fel kell hagynia a jogsértő magatartással, és tartózkodnia kell a hasonló intézkedésektől. A határozat kötelezi a Google-t, hogy a saját és a rivális ár-összehasonlító szolgáltatások tekintetében érvényesítse az egyenlő bánásmód elvét. A Google köteles tájékoztatni a Bizottságot az általa hozott intézkedésekről (először 60 napon belül, majd időszakonként).

Amennyiben a Google nem tesz eleget a Bizottság határozatának, a Google anyavállalata, az Alphabet átlagos napi globális forgalma legfeljebb 5%-át kitevő kényszerítő bírságot kell fizetnie. Ezen felül a Google-val szemben kártérítési keresettel élhet a tagállami bíróságok előtt a versenyellenes magatartás által érintett bármely személy vagy vállalkozás.

A Google egyébként további bírságokra is számíthat az EU-tól. Az Android operációs rendszer esetében a Bizottság attól tart, hogy a Google különböző mobiltelefonos alkalmazások és szolgáltatások tekintetében akadályozza a választék bővítését és az innovációt, az AdSense ügyben pedig szerintük a Google korlátozza a választékot azáltal, hogy harmadik felek nem jeleníthetnek meg keresési hirdetéseket a Google versenytársaihoz tartozó forrásokból. Azt is vizsgálják, hogy a Google keresőmotorja hogyan kezeli a Google egyéb speciális szolgáltatásait. A mai határozat precedenst teremt az ilyen típusú magatartások jogszerűségének megítélése tekintetében.

Kent Walker, a Google alelnöke később bejelentette, hogy fontolóra veszik a fellebbezés lehetőségét a bírság ellen, mert nem értenek egyet a brüsszeli testület döntésével, amely lezárta a még 2010-ben indított vizsgálatot. A vállalatnak hatvan napja van rá, hogy fellebbezést nyújtson be. Az uniós szabályozás értelmében a trösztellenes bírság összege az érintett cég éves árbevételének a tíz százalékát is elérheti. Az Alphabet tavalyi bevétele 90,3 milliárd dollár (80,6 milliárd euró) volt, tehát a büntetés egyesek szerint akár még visszafogottnak is mondható. A bírság ugyan nem dönti romba az Alphabetet, de azért érezhető lesz a társaságnak. Hasonló ügyben az uniós versenyhatóság eddigi legnagyobb büntetését az Intel mikroprocesszor-gyártó cég kapta, melyet 1,06 milliárd euróra bírságoltak 2009-ben.

Doga

Forrás: www.sg.hu

Szólj hozzá!
Címkék: Google

Már csak három napjuk maradt az előrefizetős SIM-kártyásoknak az adategyeztetésre

2017. június 27. 17:07 - Satinfo

nmhh_nagy_uj.png

A június 30-ai határidő néhány nap múlva lejár, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) felhívja az érintettek figyelmét: aki eddig nem egyeztette adatait szolgáltatójánál, mielőbb tegye meg. A hatósághoz beérkezett adatok szerint ez idáig az előrefizetős SIM-kártyák 60 százaléka esett át az adategyeztetésen.

A 2017 előtt vásárolt előrefizetős SIM-kártyák adategyeztetésének határideje pénteken, június 30-án lejár, így az előfizetőknek már csak néhány napjuk maradt továbbra is online, telefonon vagy személyesen felkeresni a szolgáltatójukat, illetve a Magyar Posta több száz kirendeltségét. Az országgyűlés döntése alapján, aki a hónap végéig nem egyezteti adatait, annak megszűnik az előfizetése.

Az NMHH adatai alapján az egyeztetést végrehajtó szolgáltatóknál – a Telekom, a Telenor és a Vodafone – eddig az előfizetők a SIM-kártyák körülbelül 60 százalékát ellenőrizték.

Azokat az előrefizetős kártyákat tehát, amelyekre nem történik meg az adategyeztetés, július 1-jén a szolgáltatóknak ki kell kapcsolniuk. Azonban a határidő után sincs minden veszve, mert az NMHH álláspontja szerint nincs jogi akadálya a megszűnt szerződések újrakötésének, így bizonyos ideig a hívószámok és az egyenlegek visszaszerzésének sem. A Telekom, illetve a Telenor már hírt is adott arról, hogy lehetőséget is ad erre, a részletekről a szolgáltatók adnak részletes tájékoztatást.

A helyzet értékelésénél figyelembe kell venni azt is, hogy a rég nem aktív, feleslegessé vált SIM-kártyájuk adatait sokan valószínűleg szándékosan nem egyeztetik, mert már nem kívánják tovább használni – ahogyan ez feltételezhető volt.

A hatóság a törvény hatályba lépésétől fogva folyamatosan figyelemmel kíséri és jogértelmezéssel segíti a szolgáltatók adategyeztetési gyakorlatát. Az NMHH a határidő lejárta után ellenőrzi majd, hogy a szolgáltatók az előírásoknak megfelelően hajtották-e végre az adategyeztetést.

Nemzetközi kitekintés

Az adategyeztetést más európai uniós országok is bevezették. Az NMHH tudomása szerint például Belgiumban és Hollandiában – ahol eddig jogszerűen lehetett anonim SIM-kártyákat használni – tavaly év végén kezdeményeztek olyan törvénymódosítást, amely kötelezővé teszi a személyes adatok rögzítését a feltöltőkártyás előfizetések esetében. Belgiumban el is fogadták a törvényt, Hollandiában még nem. Belgiumban az érintett előfizetők – 3,4 millió prepaid SIM-kártya tulajdonosai – hat hónapot kaptak a személyazonosságuk igazolására, amelynek határideje 2017. június 7-én járt le. Ott a szolgáltatók végül az érintett kártyák közel 12 százalékát, 400 ezer SIM-kártyát blokkoltak, de ott is igaz az, hogy aki az igazolási kötelezettségének eleget tesz, visszakaphatja hívószámát és egyenlegét.

Doga

Forrás: www.nmhh.hu

Szólj hozzá!
Címkék: NMHH Mobiltelefon

MinDigTV – júliusi adókarbantartások

2017. június 26. 18:22 - Satinfo

mindig_tv_nagy_1.jpg

Kékes, Kissikátor, Lenti

Kissikátor - 2017.07.06. 10:00 - 12:00 óra között teljes leállás
Érintve: MinDig TV és MinDig TV Extra szolgáltatás csatornái: MUX A, MUX C
A munkálat ideje alatt csak a szükséges ideig szünetel a műsorsugárzás!

Kissikátor - 2017.07.06. 11:00 - 14:00 óra között teljes leállás
Érintve: MinDig TV és MinDig TV Extra szolgáltatás csatornái: MUX B, MUX D
A munkálat ideje alatt csak a szükséges ideig szünetel a műsorsugárzás!

Kékes TV állomás - 2017.07.04. 10:00 - 12:00 óra között teljes leállás
Érintve: MinDig TV és MinDig TV Extra szolgáltatás csatornái
A munkálat ideje alatt csak a szükséges ideig szünetel a műsorsugárzás!

Lenti - 2017.07.11. 12:00 - 14:00 óra között teljes leállás
Érintve: MinDig TV és MinDig TV Extra szolgáltatás csatornái
A munkálat ideje alatt csak a szükséges ideig szünetel a műsorsugárzás!

Doga

Forrás: www.mindigtv.hu

Szólj hozzá!

Százmillió VR- és AR-szemüveget adhatnak el 2021-ig

2017. június 22. 18:42 - Satinfo

Legjobban még mindig az okostelefonnal használható eszközök fogynak, a következő öt évben nagy ugrás jöhet a területen.

virtualis_szemuveg_2.jpg

Az IDC piackutató cég előrejelzése alapján 2021-ig akár százmillió darab virtuális (VR) és kiterjesztett valóság (AR) szemüveget is értékesíthetnek. Tavaly ennek tizedét, tízmillió VR- és AR-szemüveget tudtak eladni a gyártók, a legnépszerűbbek azok a készülékek voltak, amelyek az okostelefonokkal együtt voltak használhatók.

Amíg a felhasználók, az ágazat és a sajtó sem igazán biztosak abban, hogy a virtuális és a kiterjesztett valóság az idén valóban áttörést ér-e el, addig az IDC komoly növekedést prognosztizált a területen. Mindez elsősorban annak köszönhető, hogy a vállalat nem csupán az olyan termékekkel számol, mint az Oculus Rift, a HTC Vive és a PlayStation VR, hanem az úgynevezett Screenless Headsets eszközökkel is, amelyek az okostelefonokkal és különleges lencsékkel együtt alkalmazhatók, s így kínálnak virtuális vagy kiterjesztett valóság élményt. Ez utóbbi kategóriába tartozik például a Google Cardboard is.

Jitesh Urbani, az IDC elemzője kijelentette, hogy a következő 6-18 hónap tovább fogja stimulálni a virtuális valóság piacot, ha a PC-kereskedők és a Microsoft további szemüvegekkel jelentkeznek. Az áttörés kulcsa az lehet, ha az alacsony árak mellé gyengébb hardverkövetelmények is társulnak. Az IDC ugyanakkor abból indult ki, hogy a virtuális valóság nem csupán a játékpiacot, hanem az ipari munkákat is teljesen át fogja alakítani. Az értékesített eszközök jelentős részét azonban a végfelhasználók vásárolják majd meg.

Doga

Forrás: www.sg.hu

Szólj hozzá!

Hárommillió DAB+ rádiókészülék Svájcban

2017. június 21. 12:30 - Satinfo

Eladták a hárommilliomodik DAB+ rádiókészüléket Svájcban.

dab_nagy.jpg

Rendületlenül halad az alpesi országban a földfelszíni rádiós műsorsugárzás digitális átalakítása. A napokban értékesítették a hárommilliomodik DAB+ rendszerű vevőkészüléket, ahogy arról a Republica Ügynökség rövid jelentésében beszámolt. A svájci szövetségi kormány kommunikációs kampánya, amely „A rádió DAB+-ra költözik” címet viseli, a jelek szerint tehát jó fogadtatásra talált a hallgatók körében.

A sikerbe mindazonáltal némi keserűség is vegyül: az újonnan értékesített rádiók mintegy harmada még mindig csak hagyományos FM vevővel rendelkezik, tehát sem a DAB+, sem pedig az internetes rádióadók vételére nem alkalmas. Ez pedig az SRG közszolgálati műsorszolgáltató szerint a 2024-re tervezett végleges digitális átálláskor gondokat okozhat, amikor a most vásárolt analóg rádiók használhatatlanná válnak.

Doga

Forrás: www.satellifax.de

Szólj hozzá!
Címkék: FM DAB+
süti beállítások módosítása