Satinfo

Média, tévézés, rádiózás

Németországban közigazgatási eljárás indult a Facebook ellen

2017. december 27. 17:41 - Satinfo

A gyanú alapján a közösségi portál visszaélhet a felhasználói adatokkal, összeköti és profilokat épít a különböző forrásokból származó információkból.

facebook_nagy.png

A Facebook kapcsán gyakran merül fel kritikaként, hogy gyűjti az internetezők adatait. A német Szövetségi Versenyhivatal szerint  a közösségi oldal e tevékenység során visszaél a piaci pozíciójával és erőfölényével. A platform ugyanis összegzi a „harmadik források”, vagyis a különböző szolgáltatások, például a WhatsApp és az Instagram vagy akár a honlapüzemeltetők segítségével a birtokába került információkat. A jelenlegi gyakorlat a hivatal szerint elfogadhatatlan, ezért közigazgatási eljárást indított az amerikai óriáscég ellen. Az eljárás számos módon zárulhat, például a társaságnak bizonyos kötelezettségeket kell vállalnia vagy megtiltanak a számára egyes dolgokat. A végleges döntés jövő nyár elején várható.

Andreas Mundt, a Szövetségi Versenyhivatal elnöke azt sürgette, hogy a Facebook-tagoknak legyenek lehetőségeik adataik felhasználásának korlátozására. Miután a közösségi portál egy a piacot monopolszerűen uraló vállalat, így a felhasználóknak nem igazán van esélyük arra, hogy más közösségi hálózatra menjenek át. Ráadásul a feltételek olyanok, hogy vagy az egész Facebook-csomagot elfogadják vagy teljesen lemondanak róla.

Mundt közölte, hogy az egyik oldalon ott van a közösségi oldal, amely egy ingyenes szolgáltatás, míg a másikon a vonzó reklámhelyek, amelyek értéke pont azért magas, mert a Facebook birtokában hatalmas mennyiségű személyes adat van. Ugyanakkor az óriáscégnek be kell tartania a szabályokat és a törvényeket. A kartelljog tiltja, hogy egy piaci szereplő visszaéljen a piaci hatalmával.

Yvonne Cunnane, a Facebook menedzsere úgy reagált, hogy a hivatal előzetes véleménye pontatlan képet fest a platformról. A valóság ezzel szemben az, hogy sem Németországban, sem más államban nem számítanak domináns vállalkozásnak. A népszerűség ugyanis nem egyenlő a domináns piaci pozícióval. Cunnane ennek ellenére megígérte, hogy együtt fognak működni a hivatallal.

Doga

Forrás: www.sg.hu

Szólj hozzá!
Címkék: Facebook

A bejegyzés trackback címe:

https://satinfo.blog.hu/api/trackback/id/tr113528117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása