Satinfo

Média, tévézés, rádiózás

Rajtra kész az Európát lefedő repülőgép-fedélzeti internet

2018. február 09. 14:41 - Satinfo

Már csak idő kérdése és elérhető lesz az új hálózat; a British Airways után a Lufthansa is csatlakozni akar az Inmarsat műholdjait használó projekthez.

lte_repulogepen.jpg

Elkészült a European Aviation Network nevű platform, amelyet a Deutsche Telekom, a Nokia, a Thales és az Immarsat által 2015-ben elindított program keretében alkottak meg. A projektben ötvözték az Inmarsat műholdjait, valamint a Deutsche Telekom által fejlesztett és üzemeltetett LTE-hálózatot. Az első európai integrált LTE-hálózathoz összesen 300 bázisállomás tartozik, amelyeket az Európai Unió 28 tagállamában, valamint Svájcban és Norvégiában helyeztek el. A kapcsolódó műholdakat sikeresen felbocsátották, tesztelték és mindegyik működőképes. A tesztrepülések megerősítették, hogy az infrastruktúra a gyakorlatban is megfelel a követelményeknek.

Az új rendszer 2018 első felétől lesz elérhető, az első ügyfél a British Airways (BA) és az International Airlines Group (IAG) lesz. Az utóbbi tagja a BA mellett az Iberia, az Aer Lingus és a Vueling is. A megnövelt sávszélességnek köszönhetően az utasok nyugodtan szörfölhetnek majd a repülőgépek fedélzetén, közösségi oldalakat látogathatnak meg, képeket oszthatnak meg és akár különböző tartalmakat streamelhetnek is. A légitársaságok egyetlen éjszaka alatt felszerelhetik a szükséges megoldásokat egy repülőgépre, míg a teljes flottáik esetében ez az időtartam néhány hónapot tesz ki.

A Lufthansa-csoportot is érdekli a hálózat, szóvivőjük elmondta, hogy jelenleg intenzív tárgyalásokat folytatnak az Inmarsat képviselőivel és az a szándékuk, hogy a hibridtechnológiát a repülőgép-flottájuk egy részénél bevezessék. A csoport tagja többek között az Eurowings, a Germanwings, a Swiss és az Edelweiss Air, az Austrian Airlines, a Brussels Airlines, valamint a Lufthansa Cargo.

Rolf Nafziger, a Deutsche Telekom nemzetközi üzletekért felelős alelnöke közölte, hogy a hálózatot kifejezetten úgy alkották meg, hogy ne csupán a jelenlegi, hanem a jövőbeli követelményeknek is megfeleljen. Többek között azt is figyelembe vették, hogy az európai légtérben a légiutasok száma a következő 15 évben a kétszeresére fog növekedni. Thorsten Robrecht, a Nokia alelnöke hozzátette, hogy a European Aviation Networknek más követelményeknek kellett megfelelnie, mint a hagyományos LTE-hálózatoknak. A kapcsolatoknak ugyanis 1200 kilométer/órás sebesség mellett, 10 kilométeres magasságban is működniük kell és stabilnak kell lenniük.

Jelenleg a Lufthansa 90 darab és az Austrian Airlines 31 darab Airbus A320 típusú repülőgépének fedélzetén érhető el a FlyNet szolgáltatás. A European Aviation Network által lefedett rövid és a közepes távolságú európai járatokon a Lufthansa az Inmarsat Global Xpress nevű műholdas kommunikációs rendszerére épít. A szélessávú technológiát négy műhold biztosítja, de nem csupán Európában, hanem a Közel- és a Távol-Keleten, Afrikában, Ázsiában, Amerikában, valamint az Atlanti- és a Csendes-óceán térségében is. A műholdak repülőgépenként 50 Mbps-os átviteli sebességet biztosítanak. A fedélzeti JetWave-terminálokat a Honeywell szállította és négy komponensből tevődtek össze: törzsantenna, antennavezérlő, rádiófrekvenciás egység és modem. A rendszer egyaránt beépíthető az Airbus, a Boeing, a Gulfstream, a Bombardier és a Dassault által gyártott repülőgépekbe.

A Nokia és a Deutsche Telekom először 2016 decemberében helyezte üzembe az LTE-hálózatot. Az egyes bázisállomások hatótávolsága egyenként 80 kilométer, szemben a hagyományos LTE-állomások 10 kilométeres hatótávolságával. A megnövelt hatótávolság elegendő ahhoz, hogy a repülési magasságon - akár nagy sebesség mellett is - biztosítani lehessen a szélessávú internethozzáféréseket. 3000 méteres repülési magasságtól az LTE-bázisállomások jeleit kiegészítik műholdas jelekkel.

Doga

Forrás: www.sg.hu

Szólj hozzá!
Címkék: LTE Internet

A bejegyzés trackback címe:

https://satinfo.blog.hu/api/trackback/id/tr9013649216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása