Satinfo

Média, tévézés, rádiózás

Műszaki fejlesztések a Jazzynél és a Klassziknál

2017. október 03. 22:11 - Satinfo

Megújul Budapest két vezető prémium rádiójának teljes szerkesztő-, adáslebonyolító-, traffic-, CRM- és számlázó rendszere.

klasszik_kicsi.png

A komplex szoftver csomagot az amerikai RCS Sound Software szállítja, melynek rádiós megoldásait világszerte használják a BBC-től a német Antenne csoportig.

„Azért esett a választásunk erre a rendszerre, mert a különböző részterületek olyan kiválóan integrálódnak egymásba, hogy a munkavégzés minden osztály számára sokkal könnyebbé és átláthatóbbá válik” - mondta Nagy Tamás, a Target Media ügyvezetője. „A munkafolyamatok 99 százaléka ebben a rendszerben zajlik, amit az egyik kolléga végez a folyamat egyik végén, az azonnal megjelenik a többi munkatárs előtt is.”

Kovács László programigazgató szintén a folyamatok egyszerűsödését emelte ki: „A cél az, hogy az adásban dolgozó kollégák sokkal többet törődhessenek mondanivalójuk eljuttatásával, mint a számítógép billentyűinek nyomkodásával. A távoli adás elérés több kitelepülési lehetőséget ad nekünk, ennek az értékesítők is örülnek. A fejlesztéseknek azonban még nincs vége: a sales ügyfelek teljes körű és komfortos kiszolgálása érdekében az RCS szoftver csomag újabb eleme, a CRM és traffic kezelését végző Aquira telepítésére is sor kerül a közeljövőben.”

Karl Heinz Kessler, az RCS Germany vezetője elmondta, hogy „ugyan dolgoztunk már korábban is magyarországi ügyfelekkel a Selector kapcsán, de csak most nyílt lehetőségünk arra, hogy a teljes, integrált rendszert telepíthessük: a Zettát, és a zeneszerkesztés legújabb generációját képviselő Gselector-t, ez kiemelkedő jelentőségű. A két rádió által képviselt zenei formátum (jazz és klasszikus) ugyan kihívások elé állított minket, de mi pont ezeket a kihívásokat szeretjük! Magam is dolgoztam jazzrádióban korábban, ezért személyes öröm számomra, hogy a Jazzy-ben a mi termékünket választották "

„Az együttműködés a Target Media-val, valamint mindkét rádióval valóban gördülékeny volt: öröm olyan profikkal dolgozni – legyen az program, vagy menedzsment – akiknek segítségével a tréning is zökkenőmentes volt.” – mondta el John Bonou, az RCS Germany termékspecialistája. Az RCS Sound Software vezérigazgatója, Philippe Generali hozzátette, hogy "nagyon örülünk, hogy együtt dolgozhatunk a két rádióval, hiszen ők az elsők Magyarországon, akik a Zetta-t választották adáslebonyolító szoftvernek."

Az RCS Sound Software teljes rendszere Magyarországon először a Jazzy és Klasszik Rádióban szólalt meg.

Doga

Forrás: www.radiosite.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://satinfo.blog.hu/api/trackback/id/tr9512826658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása